Erdős Sándor szerzői oldala

Erdős Sándor: A boszorkány   Kéjesen nyaldossák testem olvadó lángok. Nem marad belőle, csak nemtelen zsarátnok. Gyarló, kultikus hit áldozatává váltam. Nem terem babér nekem e sötét világban.   Tiszta, szűzi létemet a jónak áldoztam. Áldott ünnepnapokon vidáman táncoltam. Nagy tudásom, és szépségem lett a vesztem. Irigy lelkek elveszik tőlem az életem.   Máglyát hordott össze a hitnek vélt balgaság. Nem számít itt már, sem becsület, sem igazság. Nyüszítve a fájdalomtól, az égre kiáltok. Átokként örök boldogság szálljon rátok!

Erdős Sándor: Igézet Egy megszületett csoda ez a nő. Szerelemre érett illatfelhő. Ringó csípője a kéj ígérete. Aphrodité szelleme jár vele. Elhal a lélegzetem, ha látom. Nincs nála szebb nekem a világon. Lelkem egy morzsáját adnám érte. Beleégett a szívembe képe.

Erdős Sándor: Magyarok vihara A régmúlt dicsőségéből mi maradt? Por lepi el a lehullott szirmokat. Mi egyszer virágzott  szépen üdén, elégett már a pokolnak tüzén. Múlt porából feltámad a népünk. Nincs oly dolog, amitől mi féljünk. Jöhet nagy orkán, vagy szél, zivatar. Mindennel dacol a büszke Magyar!

Erdős Sándor: Gyomlálok Emlékeim kertjében gyomlálok. Szinte nincsenek is virágok. Néhol látszik egy kis szín a kertben. Ez gyom, állok előtte leverten. Kaszáljuk le akkor az egészet. Nem lesz kertem ám a  bú tenyészet. Kiírtom az összes gyomot innen. Mondom én bőszen, és kevélyen. No, de mi marad akkor  nekem itt? Mindent emlékek hullája borít. Lehet létezni emlékek nélkül? Vagy elveszünk a semmiben végül.

Erdős Sándor: Hegytetőn Láttad nagy királyok rút bukását. Szende szüzek erényének romlását. Hallottál csatatéren halálsikolyt. Hullámzó hangzavarban csendes tébolyt. Nagy, büszke bérced méltósággal áll itt.  Világnak búja, derűje nem csábít. Csak vihar tépázza meg a hegytetőt, mely csókod lehelte éggel egybenőtt. Látni fogod még jövő szenvedését. Még szunnyadó, új hitek ébredését. Sírásra fakaszt majd  búnak emléke, mely hegyoldalról patakként árad le. Látni fogsz te még szépet, felemelőt. Vidám aratókkal teli búzamezőt. Szerelmes dalt éneklő deli legényt. Magas, büszke bércekről írt költeményt.

Erdős Sándor: Patakparton   Szeretem a természet varázsát. Hűs pataknak csendes csacsogását. Ahogy megsimítja a híd lábát, vigyázva a parti bokrok álmát.   Fűz nézi mosolyogva képmását, ágán ölyv várja prédáját. Távolról harang kongása hallik. Az erdő sóhajában feloszlik.   Hangos csend őrzi a táj nyugalmát, napfény szűri a lebbenő párát. Lelkemet már a nyugalom lakja. Átölel a természet hűs karja.

Erdős Sándor: Végítélet   Átlépte világok titkos küszöbét. Ősi nap edzette tűzzé pörölyét. Honnan jött, ott a bűn vált erényekké. Angyalok váltak   hazug szirénekké.   Serege élén érkezett a sakál. Pokol és föld között megnyílt a határ. Nem tudtunk bánni Úrtól kapott jóval. Behintettük dús földjeinket sóval.   Harc lesz, a végső mindent elsöprő. Csak az ész, és hit lehet a megmentő. Van egy jó hatalom a fejünk fölött. Ezért hát tárj kaput menny, és föld között!

Erdős Sándor: Fura gólya Azt mondom, finoman szólva. Kutyából nem lesz szalonna. Ha szalonna nem is lehet, tetőn ő még kelepelhet. Nagyon érdekes e csavar. Egy kis személyiségzavar. Bence kutyánk azt gondolja, nem kutya ő, hanem gólya. Kép: Net.

Erdős Sándor: Irónia   Láttam sötét éjjben napsugarat. Láttam víz alatt szállni madarat. Láttam pocsolyában tengereket. Láttam a föld alatti hegyeket.   Éreztem a fájdalmat a szépben Reménytelenséget a reményben. Éreztem szomjat a tó vizében. Sok apró darabot az egészben.   Nem kábulat szülte a képeket. Sem a lehetetlen érzelmeket. Most dúskálunk a csodákban. Egy furcsa ironikus világban.

Erdős Sándor: Medvebunda   Sokat gondolkodtam én azon, a medve milyen fura fazon. Télen, nyáron is bundában jár. Vajon ez a divat, mire már?   A nyári melegben csak izzad. Minden bizonnyal jól kitikkad. De rájöttem én egyszeriben. Hát hogy nézne ki széldzsekiben?

Erdős Sándor: Sorszavar Van, hogy elfogynak a szavak. Mikor már a csend, mi marad. Körülötted zavaros kép. Egy palettán a rút, és szép. Sors keverte szürkeségben, sikít a szín a nagy csendben. Egy maradt a sorspalettán, szennyes múlttal a keresztfán.

Erdős Sándor: A gát Pezsegve bukik át a víz a gát tetején. Emlék szűrődik át a valóság szövetén. Mint reggeli fény a szúnyogháló anyagán. Olyannak tűnik most, ez az emlék is talán. Kacagva rohantam a gáton kis gyermekként. Ittam magamba a boldogságot cseppenként. Itt ülök a régi gát mellett emlékezve. Gyermekkorom szépségei jutnak eszembe. Mezítláb futva a tarló sárga tengerén. Játszottam az élet csodálatos hangszerén. Nem nyúzott az élet által rám ruházott gond. Akkor azt hittem a keserű ember bolond. Még nem mételyezett meg az élet keserve. Bár csak felnőnék. Vártam én akkor epedve. Most meg újra kisgyermek szeretnék lenni én. Igen, talán ez lehet a felcserélt remény.

Erdős Sándor: Egy est a tónál   Megfürdött a hold a tóban. Összeforrtak fényes csókban. A parti fűz falaz nekik. Így intimebben tehetik.   Hattyú borzolja tollait. Élvezi álma perceit. Feketére festi az est. Csillagok tartanak mécsest.   Csillanó víztükör alatt, egy kis hal csendesen haladt. Tudomást sem vett arról, hogy figyelem a partról.   Szeretem nézni a tavat. Éj, és lelkem közt ver hidat. Hiszen lehet fű, fa, vagy ég. Mindenben ott van a szépség.

Erdős Sándor: A gyík   Nem érted a gyíkok szavát? Kiküszöböljük a hibát. Megmondom én, itt van nesze. Min is jár egy kis gyík esze:   Lehetsz persze műveletlen, de kérem ez már tűrhetetlen! Ki látott már ilyen ármányt? Gyíknak nevezni egy sárkányt.   Kérlek ne alázzál porig. Nem látsz te az orrodig? Sárkány vagyok, jobbik fajta, ennek direkt nincsen szárnya.   Minek is az, hisz ha futok, abban biztos orra bukok. Kérlek szépen téged ezért, legközelebb konkrét legyél.

Erdős Sándor: Csigaszerelem Csigalány szerelmes lett egy hím csigába. Apja szerint a csigák legvacakabbikába. Hisz, még háza sincs, és pőre is szegény. Miféle rongyos egy, szegény legény. Hiszen így szép, így szeretem. Pőrén főképp tetszik nekem. Bár csigafiún nem volt ház. Megtörtént hát a csiganász. Hát ez meg mi a csoda? Minő férfidominancia. Az apóst kitörte a frász. Egy kiscsiga hátán sem volt ház. No, de megbékélt az öreg csiga. Hisz ott volt száz szép kis unoka. Való igaz, hogy nem volt házuk, de nem is dől majd soha rájuk.

Szigetközi gyerek vagyok. Sok időt töltöttem gyerekként halászokkal a vízen. Ezekből az emlékekből merítkezve írok rövid kis történeteket.Ezek összefüggő történet részei, de talán így részleteiben is élvezhetőek. Fogadjátok szeretettel. Ma egy rövidke történetet hoztam. A címe: Varsa Megbillent alattam a ladik. A gumicsizma megcsúszott a nedves deszkákon. Közel jártam hozzá, hogy be kelljen mutatnom az úszótudományomat. Gyula bátyám kissé elfordítva a fejét a vizet bámulta. Gondolom nem a törpeharcsák fekete hátát nézte. - Elcsúsztam. Mondtam neki. - El.-Somolygott az öreg. - No, üljön már le kend, mert sohasem kelnek ki a tojásai.-Mondta. Lassú, kimért húzásokkal késztette mozgásra a ladikot. A nádast megkerülve átcsúszunk a hínárszőnyeggel borított kis beálló vízén. Varsákat megyünk begyűjteni. Mindig is szerettem ezt a mókát. A víz rejtelmes mélyéről kiszedett csöpögő zsákbamacskát. Soha sem lehetett tudni, hogy mit rejt a varsa hasa. Miféle csudálatos lények lehetnek a rejtekében.

Erdős Sándor: Kabát   Boríts kabátot a mára, hiszen remegi a múltat. Nem is gondol semmi másra, csak ne hozzon jövő rosszat.   Melegítse át   a szívét, szeretetből szőtt kabát. Nyissa hát ki a fülét, hallja meg igaz szavát.

Erdős Sándor: Kiválasztottak   Láttátok felnőni a világot. Miképp szór az ember mérges átkot. Tettekkel, szennyes szóval dúlja szét, amit megteremtett a mindenség.   Láttátok felnőni a világot. Ti, akik csak néhányan ott álltok. Megmaradt magja emberiségnek. Lehetőség új teremtésének.   Hát neveljetek fel új világot. Teremtsétek meg isteni álmot. Rajtatok múlik, mi lesz a vége. Boldog jövőt hozhattok el végre.

Erdős Sándor : Lélekvirág   Szakíts le rólam egy virágot. Ágamra nőtt lélekszilánkot. Sötét földbe merült gyökerem, táplálta fényre az életem.   Szakítsad le, vigyázz rá nagyon. Ilyen nem terem csak úgy vadon. Belőlem fakad ez a virág. Lélek mélyből izzó szalmaláng.

Erdős Sándor: Gondolatok   Eszedbe jut, ha felnézel az égre. Eszedbe jut, ha éj fest feketére. Felejted majd, ja távozol sötétbe. Felejted majd, végleg és örökre.   Így, ha felnézel Isten kék egére. Ha meredten nézel bele az éjbe. Jusson eszedbe, mit kell másképp tenned. Hogy szép pecséttel zárd le életed.

Erdős Sándor: Nyúllakoma   Kiskertembe nyúl tévedt be. Meg is jött gyorsan a kedve. Kedve támadt falatozni. Káposztából csipegetni.   Jaj, hogy mennyi finom falat. Megtelik majd pici pocak. Meg is indult gyorsan koma. Előtte a nyúllakoma.   De Bodri kutyám sem volt rest. Elűzte a buzgó fülest. Most nem ehetett kedvére. Mehet legelni a rétre.

Erdős Sándor: Pillanatkép   Szűrt fény kergetőzik a lombokon. Két levél között csendben átoson. Lecsúszik az ősöreg fa törzsén. Mely az időt nyögve áll itt görbén.   Megfáradva várja léte végét. Kor marta ránc barázdálja kérgét. De most csak figyeli a fény táncát, öröm simítja ki kérge ráncát.

Erdős Sándor: Szellemek a falon   Nézegetem szobám kopár falát. Szellemeket rajzol rá egy faág. Ahogy hajladozik, kint a fényben. Árnyék rajzol képeket sötéten.   Megjelenik a bőség szelleme. Soha sem voltam jóban ővele. Látszik még egy, ki sosem volt barát. Nyugalom díszíti szobám falát.   Megjelenik életem hű társa, a velem sétálgató bús dráma. Ővele mindíg is jóban voltam. Te is itt vagy barátom? Dúdoltam.   Na menj el innen már a fenébe. Minden trükködet tudom betéve. Behúzom a függönyt, hogy ne lássam. Úgyis marad az egyetlen társam.

Erdős Sándor: Az ősz Lassan ballagott az erdőn, réten át. Szomorkásan köszöntötte a világ. Ködköpenyébe burkolódzva néz körbe. Bokrok köszönnek rá a csendes őszre. Megjött, a nyárra színes fátylat vetett. Bús felhőkkel borítva be az eget. Pillantása rozsdát vet a levélre. Sárgás színek költöznek a vidékre. Megrázza szép fejét a büszke tölgyfa. Levélkoszorúját földre hullajtva. Meghajolva köszön az ősznek a nyár. Eljött az idő, hogy ő távozzon már.

Erdős Sándor: Évszakok   Elindult a komor ősz már. Előtte ballagott a nyár. Lehagyta az ősz a nyarat. Az ősz mögött hát lemaradt.   Mikor érezte, hogy fárad, lépett hátrafelé hármat. Minden lépése egy hónap. Ősz utat ad tél apónak.   Nem lehet itt semmi panasz. Látszik már a színes tavasz.

Erdös Sándor: A szomorú faló   Falovacska, miről álmodsz? Mi az, amiről gondolkodsz? Nyargalnál tágas pusztákon. Átugratnál nagy sziklákon.   Szomorú vagy falovacska. Ez az álmok birodalma. Te itt, a szobában ügethetsz. Csak faló versenyen győzhetsz.   Ha senki sem simogatja, szomorú a falovacska. De, ha Karcsi ráül végre, öröm csillog a szemébe.

Erdős Sándor: Idő   Az időt nem gyűjthetted. Pénzért megvenni nem lehet. Egyszer elfogy az időd. Fogul ejti majd a jövőd.   Ragadd meg a pillanatot, ami neked megadatott. Élvezd hát az életet, addig amíg megteheted.  

Erdős Sándor: Hallakoma Meghívást kapott pelikán, egy szép vasárnap délután. Hivatalos lett ő mára, egy jó kis hallakomára. Üres kézzel nem mehetek. Ajándékot, most mit vigyek? Hallakoma lesz ma este. Biztos halat hoz a medve. Nem vihetek én is halat. Sok lesz az, mind megmarad. Hát fogott gyorsan egy békát, mégsem vihetek én répát. Tó partján volt a lakoma. Össze is gyűlt ott sok koma. Nyuszika egy répát hozott, medve koma mézes csuprot. Süni hozott egy almát is, ő azt szerette amúgy is. Volt holló hozta mazsola. Hogy lesz ebből hallakoma ?

Erdős Sándor: Büszkeség   Homlokomon csattan két kezem, Nem értem, hogy mi történt velem. Fáradt vágyódás ül nyögve rajtam. Isten tudja, mit akartam.   Szerettem volna tiszta életet élni. Kínzó vágyaktól soha sem félni. Mit értem el vajon a vágyódással? Összevesztem egy kedves, jó baráttal.   Nehéz erről őszintén írni. Legjobb lenne elbújva sírni. De most vajon mi lesz erősebb? Férfi büszkeség nem ejt könnyet.   Befelé sírok, ez egy átok! Elvesztettem egy barátot. Nem tudom, hogy hol hibáztam. Magányra cseréltem büszke vágyam.  

Erdős Sándor: Rossz helyen   Hómező közepén vörös rózsa virít. Dermedő ajkával a fagyott égre sikít. Rossz helyen, rossz időben fogant meg életem. Lám fagyos szélbe burkol be rémület, félelem.   Tán, ha máshol láttam volna meg a szép napot. Azt mondaná mind ki lát, hogy de szép vagyok. De itt a kietlen, rideg hűvös tájon, dércsípte mosoly ég e büszke bájon.

Erdős Sándor: Fonó lány Árnyas terasz alatt, fon a lány. Mi járhat fejében, az csak talány. Most kósza szálak eggyé válnak. Kéz, és láb ősi ritmust járnak. Mint misztérium, olybá tűnik. Az idő sodra tán megszűnik. Egy varázslatos pillanatra, visszafelé forog a rokka. Eszébe jut egy vidám tavasz. Mikor még fényes volt a terasz. Kedvese járt rajta peckesen, és rá mosolygott kedvesen. Ma messze van tőle a párja. Távoli harcmezöket járja. Vitézül harcol a hazáért. Mit meg nem adna csókjáért.  Kép: Paczka Ferenc (1856-1925) - Fonó menyecske

Erdős Sándor: A hasas   Egy friss, harmatos reggelen, kis apró béka felszökken. Megyek hamar megmártózom, hasast ugrok, kipróbálom.   Nekiszalad, ugrik nagyot. Hasára víz nagyot csapott. Mikor nem ugrik hassal ő? Ha a feje lágya benő.

Erdős Sándor: A hattyú Bíborvörösre festette át, felhők tükrözték a sugarát. Fénycsóvája nyugvó napnak, csodát kölcsönzött a partnak. Víz tükrén egy hattyú ringott, tollain a napfény izzott. Ritkán láthattam én szebbet, megmelengeti a lelket. Kép:net

Erdős Sándor: Látomás   Puhán lépdelt a fű felett, kertembe tündér érkezett. Billegette kicsit szárnyát, elűzte az éjnek árnyát.   Hajnal pírja festette be. Madarak daloltak vele. Öröm öntötte el szívem, hálával telt meg a lelkem.   Igaz volt, vagy csak látomás? Mindegy is, ez oly csodás. Gyönyörű lett a reggelem, jer hát, élvezd te is velem.

Erdős Sándor: Apa   Ki aggódón nézett rád, ha életed során az utat rögökkel szórta be sorsod. Ki támaszod volt, ha úgy tűnt elveszett minden szép álmod. Most Isten kertjében tép neked virágot, és mosolyogva nyújtja át. Ő, a te soha el nem   felejtett, ma is támaszod. Drága jó apád.

Erdős Sándor: Örök szerelem   Amióta megláttalak, elraboltad szívem. Mindenem a tiéd lehet, tiéd a szerelmem.   Kérlek, ne légy velem cudar, ne felejts kedvesem. Te legyél az, kit látok majd, ha lehunyom szemem.