A gát

Erdős Sándor: A gát

Pezsegve bukik át a víz a gát tetején.

Emlék szűrődik át a valóság szövetén.

Mint reggeli fény a szúnyogháló anyagán.

Olyannak tűnik most, ez az emlék is talán.

Kacagva rohantam a gáton kis gyermekként.

Ittam magamba a boldogságot cseppenként.

Itt ülök a régi gát mellett emlékezve.

Gyermekkorom szépségei jutnak eszembe.

Mezítláb futva a tarló sárga tengerén.

Játszottam az élet csodálatos hangszerén.

Nem nyúzott az élet által rám ruházott gond.

Akkor azt hittem a keserű ember bolond.

Még nem mételyezett meg az élet keserve.

Bár csak felnőnék. Vártam én akkor epedve.

Most meg újra kisgyermek szeretnék lenni én.

Igen, talán ez lehet a felcserélt remény.