Erdős Sándor szerzői oldala

Erdős Sándor: A láma   Leköpött a jó barátom, a púptalan teveféle. Utólag én nagyon bánom, hogy nem mentem fedezékbe.   Pedig nyugodtan kérődzött, mikor hátát felmálháztam. Úgy látszik, hogy megsértődött, pedig mindent megpróbáltam.   Láma komát hazavittem, de ő köp, rúg nyakkal bírkóz. Először még kinevettem, de nem tetszik nekem e póz.   Nem kap semmit ma ebédre, hát ne szórakozzon itt nekem. Így az lesz ennek a vége, máskor csúzlival etetem.

Erdős Sándor: Múló idő   Ismét eljött hát a virradat, egy tegnapból született holnap. Az idő mellettem elhalad. A mából hogy lett egy másnap?   Az ó helyet ad új világnak, én tétován tovább is megyek. Próféták vajon mit is látnak? Sivataggá válnak a hegyek.   Voltam én régen kis legényke, már fakulnak a régi álmok. Itt elfárad az ember lelke, kaktusszá válnak a virágok.

Erdős Sándor: Magányos királyság   Tróntermében ült a király, márványpalotája mélyén. Óriási csodás hodály, övé lett öröksége révén.   Büszke gőggel oda jutott, hogy már elhagyta a népe. Tőle mindenki elfutott, ezért savanyú a képe.   Szegényebb lett koldusnál is, hát ez rettenetes csúfság. Egy nagy gazdag, boldog ország, így lett magányos királyság.  

Erdős Sándor: A pillanat varázsa   Képeslapokon nézve az őszi táj csodás színekben pompázó remekmű. Jól körbenézve itt minden csupa sár, virág helyett más nem nő, csak parlagfű.   Elvesztettem a pillanat varázsát, hiába nézek körül nem találom. Úgy tűnik fogta magát és tovább állt, akkor is felkutatom, nem hibázom.

Erdős Sándor: Fussunk   Gyere fussunk együtt az őszi széllel. Fussunk, olvasszunk össze földet éggel.   Rohanjunk ketten egy szebb világ felé. Legyen lelkünk fénye a csillagoké.

Erdős Sándor: Ülök a parton Színekre bontja a napfényt, lenge szélben fodrozódik. Réce legel a tó szélén, terített asztal adódik. Fűz borzolja fel üstökét lepillantva a tópartra. Felfedi madár rejtekét, bizton nem így akarta. Nád kaszálja a levegőt szabjává érett levéllel. Átugorva múló időt, nem törődve késő ősszel. Biccentek egyet a napnak, szemnek lomb ad panorámát. Itt bús gondolatok hagynak. Köszön nékem egy üde virág. Hát megnyugodott a lelkem, itt elhagyta a gyötrő kín. Természet. Örök szerelem. Dús szépségével rám kacsint.

Erdős Sándor: Zoknimanó   A szép kék zoknimat kimostam, a mosógépbe én bedobtam. Bűntény történt itt ez páratlan, mert kezemben csak egy zokni van.   Hát kérem szépen ez nem járja, már megint nincsen meg a párja. De tudom én, hogy ki a tettes, hát akinek a keze enyves.   Még sosem találkoztál vele, de lehet ismerős a neve. A kis csintalan zoknifaló, komisz és pimasz zoknimanó.

Erdős Sándor: Fohász Gyermekkorom emlékei közé tartozott, hogy vidámak leszünk és boldogok. Gyermekkorom képei már rég elhagytak. Vágyaim, álmok immár hallgatnak. Sors vihara cibálta szét a tetteket. Ez legyen a vége? Az nem lehet! Nem gyűrhet le engem a sötét félelem. Adj hitet, erőt nekem Istenem!

Erdős Sándor: Az utolsó   Körbenézett, a homályt látta, fakultak a színek, a hangok. Bús világát hiába járta, foszlottak a kedves arcok.   Nem volt víz, sem fa, sem állatok. Kopár sivatag vette körül. Most hát eltűntek a távlatok, mellette csak a halál csücsül.

Erdős Sándor : Látomás   Pihennek az ágak, bokrok. Pihennek a kerti fák. Bolyonganak búsan sorsok. Kicsit megállt a világ.   Nem hallatszik szívnek hangja. Rút festi át a képet. Sötét lélek ült egy gallyra, foglyul ejtve minden szépet.

Erdős Sándor: Magyarok imái   Ha élsz még holt lelkekbe zárva, feltámasztó tüzekre várva, halld imámat.   Ha még van ki őriz magában, nevedet suttogva imában, halld meg szavát.   Ha újra hallik ő szent neve, feltámad magyarok istene. Halld szavát!   Sokan várjuk feltámadásod, hogy szórjad reánk szent áldásod. Visszavárunk!

Erdős Sándor: Életem delén   Emlékbe merült a fiatalság, sajnos már örökre elveszett. Meghaladtam életem delét, sorsomnak útja idáig vezetett. Emlékkútba merült az, mikor gondtalan kor csak nevetett. Csodák honában élve, szerelmek daláért repesett. Elmúlt számomra ez az idő, vajon hová mehetett? Ma csak a szép emlékek fűtik számomra magányosan töltött teleket.

A magyar McGyver Nem a legkellemesebb, ha az ember olyan helyzetbe kerül, ami a mindennapok monoton egyformaságából kizökkenti.  El is mesélem nektek, hogy mi is történt ma velem. Minden bizonnyal ismerős szituáció, ha egy számotokra fontos dologban egy hivatalos szervnél el kell járni.  Ebben az esetben az ember -lehet bármilyen pozícióban az életben- úgy érzi, hogy ki van szolgáltatva az eljáró szerv tekintélyének. Ez volt az alapeset a kis történetünk kezdetén. Tehát szépen kikeráztam magam. Vasalt ing, és nadrág, csodásra fényezett fekete cúgos cipő. Meg kell, hogy jegyezzem ez a cipő a szekrényem foglya volt, szinte életfogytiglanra. Soha nem hordtam, de erre az alkalomra kiválóan megfelelt. Reggel jegyet váltottam a megyeszékhelyre induló vonatra, és abban a tudatban indultam el, hogy lehengerlő a megjelenésem. Így is lehetett, mert az ügyintéző hölgy kellemes csalódást okozott. Kedves és konstruktív volt. Tehát a nap ragyogott számomra a felhők függönyén át is. Eltelve a jól vég

Erdős Sándor: A gőgös lúd   Apró kis tanyán élt a lúd, ő szakmát sohasem tanult. Viszont nagy gőg lakott benne, neki minden szakma menne.   Egy reggel gondolt egy nagyot. Ő üdvözli ma a napot. Tudja ő azt mit a kakas, ő is van olyan jó szárnyas.   Kukurikú kiabálná, ha a hangot megtalálná. De csak annyi jött, hogy gágá. Ennyit kürtölt ő világgá.   Inkább költök tojásokat, megy az, mint a parancsolat. Egy óra alatt megunta, és ezt a szakmát is hagyta.   Na, majd a házat őrzöm én. Vagyok olyan erős legény. Ki is állt a kertkapuba, mint Samu a juhászkutya.   Éppen arra járt a róka, most jött el a főpróba. Úgy megrémült szegény koma, hogy futott ahogy bírt haza.   Akkor én most mihez kezdjek? Talán igásállat legyek? Az biztos, hogy nem leszek ló. Leszek én majd tanácsadó.

Erdős Sándor: Fröccs   Ha itt hagynálak kérlek szólj rám, ne rontsam el borral a szódám. Tudom, a fröccsöt meg nem vetem, ez veszi el mindíg az eszem.   Bár, ha csak az eszemnek kellesz, akkor ebből már semmi nem lesz. Na, de tegyem félre a tréfát, ejtsük ezt a sikamlós témát.   Megváltozok én, ezt már tudom. Szóda nélkül iszom a borom.

Erdős Sándor: Fura suta Baktat az erdőben az őzsuta. Lassan lépdel, mert kicsit tétova. Csúnyán megtréfálta a természet. Igen csak unja már az egészet. Roppant furcsán néz ki az ő feje, neki elöl nőtt ki mindkét szeme. Csúfolja is őt az összes társa, ezért nincsen neki jóbarátja. No, de nem baj. Jól van ez gyerekek. Magam előtt mindent észreveszek. Ha nem így lenne, akkor felbukok. A hátrányból előnyt kovácsolok.

Erdős Sándor: Elmúlás Nézem ,ahogy fekszel összeaszott testtel, könnyeim hűsítik drága homlokodat. Hálásan nézel rám láztól izzó szemmel, pedig nem is tettem én érted oly sokat. Bár lehelhetnék még beléd életerőt, hogy újra nyíljon benned sok lélekvirág. De tudom, rád borítanak bús szemfedőt, és szegényebb lesz nélküled ez a világ.

Erdős Sándor: A bűn álruhája   Tiszta ruhába öltözött a bűn, hogy ne ismerjen rá többé senki. Elvegyült a jók között keserűn, nem tudta magát itt rájuk kenni.   Ki kéne találni valami cselt, hogy sikerüljön amit szeretne. Volt barátja, akit kedvelt, szemével így a rontást kereste.   Meg is látta a hit rabságában. Tőle tartott, ezért hát elszelelt. Ivott egyet a düh kocsmájában, átöltözött, és újra útra kelt.

Erdős Sándor: A mókus költözik   A mókus vidékre költözött, megunta már a város zaját. Szép vörös ruhába öltözött, gondosan megfésülve haját.   Már én vagyok az erdő ura, hisz nincsen nálam csinosabb. Nekem viszont az nagyon fura, hogy miért nem vagyok én boldogabb?   Most már nagyon éhes is vagyok, de sehol sincsen itt egy pláza. Enni, innivalót hol kapok, vagy éhes maradok én már mára?   Az avarban talált egy gombát, de lehet, hogy már az is bolond. Ezzel sem rakja meg a gyomrát, így a városba visszaosont.

Erdős Sándor: Gőg   Tenyerébe borította arcát a nyomor. Bármerre is néz sok embert bajba sodort. Látja düledező vályogviskók falait, hallja szegény emberek keserves dalait. Reménytelen küzdelem ró arcra ráncokat, éhség és szomjúság von köréjük láncokat. A kevély jólét ezen csak mulat nagyokat. Kizárja arany kastélyából a bajokat. Földre söpri asztaláról a maradékot, ami mosolyra fakaszthatna néhány arcot. Zsíros kezét saját patakjában mossa le, a hatalom és önzés költözött a szívébe.

Erdős Sándor: Ősz a komisz   Elűzte az ősz a nyarat, télig biztos itt is marad. Gondolta, ha megérkezett nem ereszti be a telet.   Épített is jó nagy várat, így a tél hiába támad. Nem veszi be az erődöt. Jelenthet, majd a tél csődöt.   Tavaszt aztán befogadja, együtt vigyáznak magukra. Hiába jön, akkor a nyár, távol tartja őt is a vár.   Készen is állt már a nagy terv, ünnepli az ősz a sikert. Rőtre festette a tájat, rázott diót is, vagy százat.   Mikor a tél megérkezett, hozott magával hideg szelet. Megdermesztette a tájat, porrá zúzta a kis várat.   Dugába dőlt az ősz terve. Azóta is mondja egyre: Nem csinálok ilyent soha, hisz ez négyünknek otthona.

Erdős Sándor: Taxipótló   Bálba ment volna a csiga, de nem volt pénze taxira. Pedig csak egy órája van, hogy elérje valahogyan.   Épp arra járt a barátja, mondta szálljon a hátára. Elviszi ő majd szívesen, és el is indult lelkesen.   Csakhogy a kedves jó barát, aki elvitte a csigát, a teknős volt, így hát már ma nem érnek oda a bálba.  

Erdős Sándor: Fogd a kezem   Fogd a kezem, ha úgy érzem nehéz az élet tüskékkel kivert útja. Kedves szemed pillantása becéz, ha fekszünk este egymáshoz bújva.   Ne engedd el soha, és fonjad át ujjaiddal ujjaimat kérlek. Így ébredjünk fel csendes hajnaltájt, mint összeforrott szerelmes lelkek.

Erdős Sándor: Őszidő   Patak leheli be az erdőt homályt hozó párájával. Bokrokra borít szürke kendőt. Fel is öltik ők méltósággal.   Titkot hozó köd ül meg mindent, mesealakot szül látványa. Túl az erdőn madárka füttyent. Köszön a nyár. Viszont látásra.

Erdős Sándor: Kisfiam Látom kisfiam vidám arcát. Még a szeme is mosolyt szór rám. Csodás reggel. Látom kisfiam kedves arcát, amikor szeretettel néz rám. Délidőben. Látom a fiam fáradt arcát, mikor abbahagyja a munkát. Bús délután. Látom a fiam sápadt arcát, mit csak egy szerető apa lát. Késő éjjel.

Erdős Sándor: Nyárutó Száraz kórón ücsörög a nyár. Hűs párával lepett a határ. Rőtarany lepel simul fákra. Eljön az ősz, már nemsokára.   Ez a törvény. Így kell, hogy legyen. Most átadom neki a helyem. Még utoljára kiált nagyot. Halihó ősz. Már itt sem vagyok.

Erdős Sándor: A vakond, mint zsűritag   Dalversenyt szervezett a tehén. Hitte, hogy jó   a hangja szegény. Elénekelte a bús dalát, mit szerinte mindenki imád.   Nem aratott osztatlan sikert, mert sok biztosítékot kivert. A vakond volt a zsűritársa. Vakként jobb volt a fülhallása.   Rögtön meghallotta a nyulat, hogy az előadón mulat. Elég hangosan kiabálta, hogy tehetségtelen a társa.   Nem hallgatom a buta nyulat. Inkább ások egy jó nagy lyukat. Alszom egyet ott, aztán jól van. A föld alatt legalább csend van.

Erdős Sándor: A szarvasbika Baktatott a szarvasbika. A bikák legnagyobbika. Vadászleshez odasétált. Az oldalán bekukucskált. Aludt odabent a vadász. Hirtelen kirázta a frász. Megszólította a bika. A bikák legnagyobbika. Na szép, jó napot mester úr. Maga itt a lesen lapul?  Azt hittem, ma ki sem jön már. Pedig engem mindíg itt vár. Csak kirándul itt a zöldbe? Puskája nincs is megtöltve. Ha már nem csinál kend egyebet, akkor sakkozzunk mi egyet.

Erdős Sándor: Cápafoci   Futballmeccset szervez a cápa. Egy csapat kell nekünk, még mára. Összecsapunk még ma a réten, az őzikékkel pontban délben.   A kapuba beáll a bálna. Velem lesz tíz megtermett cápa. Hogy elkerüljünk minden bajt, A labda az a gömbhal lesz majd.   Na már kész is van a csapatunk. Így biztos győzelmet aratunk. Kis probléma van egyenlőre. Mi hogy megyünk ki a mezőre?

Erdős Sándor: Vénasszonyok nyara   Beköszönt a nyár az őszhöz. Kéréssel fordulok önhöz. Hadd maradjak egy pár napig. Csak míg cipőm el nem kopik.   Na, de kérem az nem egy pár nap. Maga engem biztos becsap. De azért ne menjen haza. Legyen vénasszonyok nyara.

Erdős Sándor: Népdalverseny   Ez itt az erdei hírlap. Üdvözlöm az olvasókat! Óriási szenzáció! Népdalversenyt nyert a rigó!   Az erdei iskolában versenyre keltek vagy hárman. A kis vadgalamb,   csak búgott. Hallgassuk, hát meg a tyúkot.   Azt énekli, hogy kotkodács . A zsűri szerint, ez oly csodás. Dalát hiába fényezik, mert ilyen nép nem létezik.   Sem kot, sem dács.Nincs ilyen! Ő csak a tojáson pihen. Így kizárásos alapon, a rigó nyert-e szép napon.       ⁶

Erdős Sándor: A moly   Kérlek kedves zakóm, ne bomolj. Mit tehetnék? Megrágott a moly. Mentem is rögtön a zakómmal, Állatbíróságra azonnal.   Kérem a tisztelt bíróságot, a gazember moly legyen vádlott. Tönkretette az öltönyömet, ítéljék el, míg meg nem fizet.   Nevetett a moly az egészen. Én ruhát eszek, kérem szépen. Nekem a spájz a ruhásszekrény, mi mást egyen a moly, ha szegény?   Határozott is a bíróság. Elfogadták a molynak szavát. Azóta is ő nálam lakik, a ruháimból táplálkozik.

Erdős Sándor: A szúnyog Belezümmög a fülembe. Szemtelen nagyon őkelme. Ez a szúnyog engem fáraszt. Nyomjon le pár fekvőtámaszt. Most elég nyüzüge fajta. Be van esve a hóna alja. Hogyha izmosodna kicsit. Talán kibírná a pacsit. Ha most adok neki egyet, akkor többet már nem repked. Hát inkább elhessegetem. Hogy ne zümmögjön itt nekem.

Erdős Sándor: Egyedül   Rongyos kendőt lenget a szél a putri ablakán, nyomorúság képe látszik sárból tapadt falán. Egy fáradt, idős asszony hajol fateknő fölé, egyike annak a kevésnek, ami az övé.   Övé még ezen kívül bánat, és nyomorúság rég elfelejtette már őt az egész világ. Mint ősi bálvány, úgy maradt itt egyes-egyedül asztalára étel csak néha-néha, ha kerül.   Már megfakult emlékeiben a sok elmúlt vágy régi szerelmeket sem őriz a rozoga ágy. Egyetlen öröme csak az, ha van betevője. Nem lesz senki, ki kiviszi majd a temetőbe.

Erdős Sándor: Apám emlékére Édes emlékek visszfényét tükrözi a kihunyt valóság álságos képe. Fájón gondolok vissza jóra, szépre. Melynek kertjét bú esője öntözi. Mi elmúlt, már nem jön vissza soha tán. Az emlékek is lassan megfakulnak. Nyomott fájdalommá érik a bánat. Te már nem jössz vissza jó édesapám .