Egyedül

Erdős Sándor: Egyedül

 

Rongyos kendőt lenget a szél a putri ablakán,

nyomorúság képe látszik sárból tapadt falán.

Egy fáradt, idős asszony hajol fateknő fölé,

egyike annak a kevésnek, ami az övé.

 

Övé még ezen kívül bánat, és nyomorúság

rég elfelejtette már őt az egész világ.

Mint ősi bálvány, úgy maradt itt egyes-egyedül

asztalára étel csak néha-néha, ha kerül.

 

Már megfakult emlékeiben a sok elmúlt vágy

régi szerelmeket sem őriz a rozoga ágy.

Egyetlen öröme csak az, ha van betevője.

Nem lesz senki, ki kiviszi majd a temetőbe.