Erdős Sándor szerzői oldala

Erdős Sándor: Egérke új ház   Élt egyszer egy apró egér, otthona pár nyárfalevél. Házat épített belőle nem sikerült túl erősre.   Baj történt hát, oly rettentő, elfújta az őszi szellő. Szél vitte el messze házát, ágyat, széket,asztalt,párnát.   Nemsokára eljön a tél, hol fog lakni a kisegér? Nincs otthona, milyen szégyen, nem találja földön, s égen.   Nos, ha nincsen, majd keresek, nem töltöm én künn a telet. Gyorsan szedte hát a lábát, keresgélte az új házát.   Az erdő szélén sétálva, egy doboz hevert, meglátta. Csúnya, szemetelő ember, kidobta oda ma reggel.   Nem szép dolog szemetelni, Ilyet nem szabad ám tenni, de most jól jött az egérnek, itt még húszan is elférnek.   Kibélelte füvel, fával, elégedett volt lakával. Ha ilyet látsz kukkancs bele, hátha kis állatnak helye.   Hogyha nincsen benne semmi, táskába kell akkor tenni. Elviheted a kukába, tettél is jót akkor mára.   Boldog volt a kicsi egér,

Erdős Sándor: Vágyak   Szüntelenül csak rád gondolok, vágyaimtól aludni sem tudok. Ha látlak nagyot dobban a szívem, felöltözve szerelmes díszben.   Testem, lelkem remegve vágy rád, cipelve szerelmet, mint málhát. Mi lenne, ha ezt mind ledobnám? Várnék rád szerelmünk peronján.

Erdős Sándor: Szerelmem palackja Bárcsak lehetnék én őszi szellő, hogy  borzoljam szőke hajadat. Vagy lehetnék én egy remek festő, festhetnék  szerelmes szavakat. Lehetnék egy vízzel töltött csésze, hogy  ajkaink összeérjenek. Érezném, hogy enyém vagy már végre, rólad  írnák költeményeket. Ecset az én kezembe nem való, szellő  sem leszek soha , tudom. Ez a lap egy palackba zárható, összehajtom , bele is dugom. Beledobom vágyam tengerébe, bízva , hogy eljut tehozzád. Elindítom hát a messzeségbe, szerelmem   bont majd rá vitorlát.

Erdős Sándor: Rög   A sötét rög jajveszékel mag játszik a létezéssel, fényre törve élni akar táplálja a rothadt avar.   Szennyből született új élet üvölti ég felé létét, talán most már szintet léphet igazolva léte tényét.

Erdős Sándor: Csontvázak   Már hevernek lent a parton boldogságunk csontvázai, egyre beljebb a mederbe mossák víz hullámai.   Feledhetjük mindörökre eltemeti az iszap, ott, a sötét mélységekben az idő beleharap.

Erdős Sándor: A víz hívása   Gondolatot kuszáló szél üdvözöl a folyó felől, csak simogat és nem ítél hangokat csiszolva csendből.   Szóra bírja a habokat igaz, nem nekem dalolnak, de hív, magához csalogat apró hullámok csacsognak.   Szólni nem tudok hozzájuk, csak integetek én nekik, ha hallgatunk rá megbánjuk, bár ők csak dolgukat teszik.

Erdős Sándor: Megrágott idő   A múlt szépsége elveszett másképp néz ki a világ, minden annyira elcseszett az idő mindent megrág.   Retusált kép a hölgyeken, újra mázolt festmények. Összetört kockaköveken pattannak az emlékek.

Erdős Sándor: Féljek a tűztől?   Lobognak a tüzek odaát, vajon mit jelentenek? Barát emeli rám poharát, vagy tán veszekszenek?   Olyan távol van tőlem e fény nem látom az árnyakat, sötétségben nem látszik ösvény a kétség rám szakad.   Féljek hát a távoli tűztől, vagy jó barátom talán? Nem tudok olvasni a füstből, lehet, hogy jobb is talán.

Erdős Sándor: Holt erdő   Sötét erdő szűri a fényt mit a büszke hold köpött, csend sikolya kiabál kiszáradt ágak között.   Megretten itt még a fény is elbújik a föld alá, itt már a félelem az úr nem megy innen sehová.