Erdős Sándor szerzői oldala

 Az év legmegosztóbb horrorkönyve, most rövid ideig akciós áron kapható! A rettegés bibliáját tartja az olvasó a kezében. Lépj be egy világba, amit a gonosz irányít. Egy világba, ahol a félelem az úr. Az ócskás a sötét követe az emberek világában, aki a gyűlölet és félelem kufára. A kötet főszereplője a téren és időn átutazva hozza el a borzalmakat. Lépj be egy világba, amit soha sem szeretnél látni. Az ócskás

 Erdős Sándor Felpezsdült vér Bágyadt napfény simogat álmom szélbe temetem, felejtem most harcomat egy érintés kell nekem. Érintés a szívemre, érintés mi nagyon fáj. Lelkem teszem mérlegre, mit elrejt a félhomály. Fátyolködön átlebeg a tiltott gyümölcs képe. Vérem ismét felpezseg, most újra élek végre.

Erdős Sándor: A tiszta giliszta   Élt egy kukac Ödömérke, föld alatt lakott szegényke. Ödömérke eső után, kikúszott a földből sután.   Lubickolt a pocsolyában, mint zokni a mosodában. Sosem volt még ilyen tiszta, Ödömér a kis giliszta.   Arra futott a kis rigó, csőrében egy sáros dió. Anyja hangja most felharsant, hogy ne egyen ő mosatlant.   Elejtette hát a diót, jól nevelték a kis rigót. Ott ácsorgott csőre nyitva, lám, ott egy tiszta giliszta.   Ím, ez mosott ezt ehetem, felkapom, mert ez kell nekem. Sokat nem is tétovázott, kis gilisztánk most ráfázott.     Csőrében kis Ödömérrel, nem bírt a nagy örömével. Olyan gyorsan szedte lábát, elejtette a prédáját.   Nagyot sóhajt Ödömérke, hát ezt épp, hogy csak túlélte. Bebújt a föld alá gyorsan, inkább lakik lent a koszban.

Erdős Sándor: Az utolsó   Belenéztem   a szemébe, köszönt nekem a halál. Nem adom sorsom kezébe, védtelen most nem talál.   Pajzsom nem más, a szeretet, mögöttem a végtelen. Fizetség nem lehet más, csupán csak az életem.   Megharcoltam a halállal tudva, hogy nem nyerhetek, egy lehetetlen csatában győzni soha nem lehet.   Hosszabban élsz egy kevéssel e pár szóval itt hagyott, rám nézett hideg szemével és gyorsan elbúcsúzott.

Erdős Sándor Kukac Matyi   Kukac Matyi oly kíváncsi kikukkant a föld alól, csodálkozva néz most körbe hallja, hogy madár dalol.   Ilyen lehet a menyország csodálatos-e világ, nem látott még kukac Matyi ilyen ragyogó csodát.   Lett a földben, hol otthonát sosem éri nap fénye, sok mindenre nincs szüksége alacsony az igénye.   Megtréfálta őt az élet nincsen neki füle sem, nem csillanhat a nap fénye nem létező szemében.   Nincsen szeme Mátyásunknak föld alatt az nem divat, nincs ott semmi látnivaló nem is nézeget sokat.   Eljött hát a mese vége Mátyásunk csak álmodott, lent a mélyben, hol otthona álmodta-e szép napot.

Erdős Sándor: Nagyapám   Egyszerű ember volt nagyapám, nem   ismerte a nagy világ. Fejét kérges kezére hajtva, nézett fel a fénylő napra.   Ő volt társa és ellensége, tőle függött a vetése. Ragaszkodott ő földhöz, röghöz, minden apró göröngyhöz.   Örökké arról mesélt nekem, milyen lenne az életem, ha nem lenne nekünk itt a föld, amin eddig annyit gürcölt.   Az élet akkor nem ér semmit, nem szedhetnénk akkor krumplit. Mondta nekem az én nagyapám, hittem is neki bizonyám.   Egyszerű ember volt nagyapám, nem ismerte a nagy világ. Mikor végleg lehunyta szemét, a földjén nyugtatta kezét.   A föld, a rög, mit úgy szeretett, már semmi mást nem tehetett, csak befogadta őt magába, eggyé váltak a halálba.

Erdős Sándor: Pocok úr nyomoz   Otthon pihent pocok úr nem volt neki más dolog, most is arról álmodott nyomozni mily jó dolog.   Így hát gondolt egy nagyot, egy hirdetést feladott. Meghirdette gyorsan hát a nyomozó irodát.   Tolongtak az ügyfelek velük bírni nem lehet, mindenkinek van baja tele lett az iroda.   Itt kiabált a veréb. Történt egy nagy szörnyűség! A hód rágta a fámat, így kinyitom a számat.   Érti hát már pocok úr? Ezért vagyok cudarul. Nincsen itt már biztonság, csukja le a hód komát!   Szegény pocok csak lesett nem érdekli az eset, hagyják őt már békében pihenni a székében.   Kellett nekem kérem ez? Engem nem ez jellemez. Nyomozó hát nem leszek, inkább pihenni megyek.

Erdős Sándor: Nőnapra a kedvesnek Minden nap egy fénylő ünnep, mikor látom mosolyod. Világ összes szeretetét  a szívedben hordozod. Hoztam volna virágot is, de sajnálom letépni. Adom inkább szerelmemet, sokkal inkább megéri. Mára már a mátkám lettél, gyűrűm csillan ujjadon, úgy szeretlek én, mint a sót köszöntelek nőnapon!

Erdős Sándor: Egérke új ház   Élt egyszer egy apró egér, otthona pár nyárfalevél. Házat épített belőle nem sikerült túl erősre.   Baj történt hát, oly rettentő, elfújta az őszi szellő. Szél vitte el messze házát, ágyat, széket,asztalt,párnát.   Nemsokára eljön a tél, hol fog lakni a kisegér? Nincs otthona, milyen szégyen, nem találja földön, s égen.   Nos, ha nincsen, majd keresek, nem töltöm én künn a telet. Gyorsan szedte hát a lábát, keresgélte az új házát.   Az erdő szélén sétálva, egy doboz hevert, meglátta. Csúnya, szemetelő ember, kidobta oda ma reggel.   Nem szép dolog szemetelni, Ilyet nem szabad ám tenni, de most jól jött az egérnek, itt még húszan is elférnek.   Kibélelte füvel, fával, elégedett volt lakával. Ha ilyet látsz kukkancs bele, hátha kis állatnak helye.   Hogyha nincsen benne semmi, táskába kell akkor tenni. Elviheted a kukába, tettél is jót akkor...

Erdős Sándor: Vágyak   Szüntelenül csak rád gondolok, vágyaimtól aludni sem tudok. Ha látlak nagyot dobban a szívem, felöltözve szerelmes díszben.   Testem, lelkem remegve vágy rád, cipelve szerelmet, mint málhát. Mi lenne, ha ezt mind ledobnám? Várnék rád szerelmünk peronján.

Erdős Sándor: Szerelmem palackja Bárcsak lehetnék én őszi szellő, hogy  borzoljam szőke hajadat. Vagy lehetnék én egy remek festő, festhetnék  szerelmes szavakat. Lehetnék egy vízzel töltött csésze, hogy  ajkaink összeérjenek. Érezném, hogy enyém vagy már végre, rólad  írnák költeményeket. Ecset az én kezembe nem való, szellő  sem leszek soha , tudom. Ez a lap egy palackba zárható, összehajtom , bele is dugom. Beledobom vágyam tengerébe, bízva , hogy eljut tehozzád. Elindítom hát a messzeségbe, szerelmem   bont majd rá vitorlát.

Erdős Sándor: Rög   A sötét rög jajveszékel mag játszik a létezéssel, fényre törve élni akar táplálja a rothadt avar.   Szennyből született új élet üvölti ég felé létét, talán most már szintet léphet igazolva léte tényét.

Erdős Sándor: Csontvázak   Már hevernek lent a parton boldogságunk csontvázai, egyre beljebb a mederbe mossák víz hullámai.   Feledhetjük mindörökre eltemeti az iszap, ott, a sötét mélységekben az idő beleharap.

Erdős Sándor: A víz hívása   Gondolatot kuszáló szél üdvözöl a folyó felől, csak simogat és nem ítél hangokat csiszolva csendből.   Szóra bírja a habokat igaz, nem nekem dalolnak, de hív, magához csalogat apró hullámok csacsognak.   Szólni nem tudok hozzájuk, csak integetek én nekik, ha hallgatunk rá megbánjuk, bár ők csak dolgukat teszik.

Erdős Sándor: Megrágott idő   A múlt szépsége elveszett másképp néz ki a világ, minden annyira elcseszett az idő mindent megrág.   Retusált kép a hölgyeken, újra mázolt festmények. Összetört kockaköveken pattannak az emlékek.

Erdős Sándor: Féljek a tűztől?   Lobognak a tüzek odaát, vajon mit jelentenek? Barát emeli rám poharát, vagy tán veszekszenek?   Olyan távol van tőlem e fény nem látom az árnyakat, sötétségben nem látszik ösvény a kétség rám szakad.   Féljek hát a távoli tűztől, vagy jó barátom talán? Nem tudok olvasni a füstből, lehet, hogy jobb is talán.

Erdős Sándor: Holt erdő   Sötét erdő szűri a fényt mit a büszke hold köpött, csend sikolya kiabál kiszáradt ágak között.   Megretten itt még a fény is elbújik a föld alá, itt már a félelem az úr nem megy innen sehová.

Erdős Sándor: Macskakő   Macskaköveken sétálva kismadárka rám kacsint. Kérdem én:- Te flörtölsz velem? Ugrik egyet, s rám legyint.   -Dehogy komám, hogy gondolod? Van nekem egy hű párom. Kacsintásom azt jelenti tele lett a nadrágom.   Megijedtem lépteidtől. Félek eljön az idő, amikor a koppanásból macskakövön macska nő.

Erdős Sándor: Az erdei kunyhó   Fagy repeszti szét a csendet szürke égből hull a hó, tűz táncát őrzi kebelén sárgán fénylő kandalló.   Rönkből ácsolt faházikó rekeszti ki a telet, oltalmazó halk szavával csitítja le a szelet.   Öregember tipeg-topog fából ácsolt konyhában, frissen szedett fenyőtüske melegszik egy kannában.   Beköszön a büszke erdő örül, hogy újra látja, hosszú-hosszú évek óta az egyetlen barátja.   Elvonultan, csendesen él nem számolva éveket, borús magány az ő társa, amit annyira szeret.   Látogató toppan most be csodálkozva néz reá, megfordult az ősi csoda valóság vált álommá.   Lázas ködbe burkolódzva kísértet áll előtte, rég elveszett felesége valaha őt szerette.   Odakapja gyors hirtelen olvadt szívére kezét, mosollyal a ráncos arcán végleg lehunyta szemét.   Egyedül maradt a kis ház tűz kúszik fel a falán, magány otthona emlékét ol...

Erdős Sándor: Hazatérés   Kint az apró falu szélén szél cibálja a fenyvest, háza előtt idős asszony teregeti a szennyest.   Ráncos arcán könnye folyik, ám derű látszik rajta, nem sokára drága fiát ölelheti a karja.   Visszatér a kicsi házba véget ért a háború, elhagyva a csatateret ottmaradt a bú, ború.