A dimenziókapu
Erdős Sándor: A Dimenziókapu
Limlom bácsi megvakarta a
feje búbját és tanácstalanul nézett az előtte magasodó kupacra.
A kupac tartalma meglehetősen vegyes volt. Törött műanyag kerti székek,
dobozok, régi gáztűzhely és még ki tudja mi minden alkotta.
Az évek során a „
Jóleszmégvalamire” elv alapján gyűlt össze és most meg kell szabadulnia tőle.
Limlom bácsi
törvénytisztelő ember volt és mivel a helyi önkormányzat rendeletileg
felszólította egy levélben a szerintük tűrhetetlen állapot felszámolására
eleget szeretett volna neki tenni. A megvalósítás viszont akadályokba ütközött.
Legfőbb akadály a nyugdíj volt, nem mintha nem kapott volna, kapott csak
keveset. Filozofikus hangulatában arra a következtetésre jutott, hogy nézőpont
kérdése az egész. Kinek kevés? Neki épp elég ahhoz, hogy pufajkában a napi
zsíroskenyerét majszolva megéljen. No, de arra már tényleg kevés, hogy
elvitesse a kupacot a szemétlerakó helyre. Gondolkodott azon is, hogy elássa a
kertben, de akkor mit csinál a földdel? Ezt az ötletet elvetette és erősen
gondolataiba merült.
Egyszer csak fény villant
az agyában. Épp tegnap látta, hogy egy az utcában elhaladó teherautó platójáról
a háza előtt álló diófa mellé leesett egy pallódarab, de mire kiment volna
érte, hogy áldozatot mutathasson be a hideg kályhának vele, addigra eltűnt
onnan. Limlom bácsi olvasott ember volt, rengeteget olvasott mielőtt eltört
volna a szemüvege. Ez már vagy két éve lehetett, de azóta sem tudott egy
másikra összespórolni.
Gyanította, hogy egy
dimenziókapú lehet a diófa mellett. Zavaros gondolatai, amire rá erősített a
már elfogyasztott fél liter pálinka, amit ő maga főz bármiből is, amit talál erre a következtetésre juttatta.
Próbaképpen este felé
kivitt az út mellett álló diófa mellé egy három lábú műanyagszéket és egy fa
lőszeres ládát, majd betakarózott a hideg szobájában négy paplanba és álomba
merült. Reggel csodálkozva látta, hogy eltűntek a kirakott holmik a fa mellől.
-Igen – dörmögte – minden
bizonnyal egy dimenzió kapu van ott.
Az elkövetkező két nap
alatt az udvaron lévő kupac teljesen eltűnt köszönhetően Limlom bácsi
szorgalmas munkájának és a dimenziókapunak. Egy dolog azért feltűnt neki. A
diófa mellett megszaporodtak a keréknyomok, mintha rendszeres vendég lett volna
ott egy autó. Limlom bácsi meg is állapította magában, hogy valószínűleg ennek
a hatására nyílhat meg a kapu.
Mikor este reszketve a
dunyha alá bújt, elgondolkozott azon, hogy vajon abban a másik dimenzióban
milyen lehet az élet. Az volt a meggyőződése, hogy ennél csak jobb lehet.
Másnap este készített egy
zsíroskenyeret, fogta a kis karosszékét és egy szebb élet reményével telve
kiült a diófa mellé, hogy a dimenziókapu segítségével eljusson egy boldogabb
világba. Minden esetre vitt magával egy üveg pálinkát is a hideg ellen, amit gumicsizmából
főzött magának. Összehúzta magán a pufajkáját és szorgalmasan iszogatott a
hideg ellen.
Másnap reggel egy arra
járó munkába igyekvő találta meg Limlom bácsi merev hulláját a széken a diófa
mellett. Arcán boldog mosoly ült. Lehet, hogy a pálinka hatása, viszont az is lehet
hogy egy boldogabb dimenzió fogadta magába.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése