Erdős Sándor szerzői oldala

 Erdős Sándor Felpezsdült vér Bágyadt napfény simogat álmom szélbe temetem, felejtem most harcomat egy érintés kell nekem. Érintés a szívemre, érintés mi nagyon fáj. Lelkem teszem mérlegre, mit elrejt a félhomály. Fátyolködön átlebeg a tiltott gyümölcs képe. Vérem ismét felpezseg, most újra élek végre.

Erdős Sándor: A tiszta giliszta   Élt egy kukac Ödömérke, föld alatt lakott szegényke. Ödömérke eső után, kikúszott a földből sután.   Lubickolt a pocsolyában, mint zokni a mosodában. Sosem volt még ilyen tiszta, Ödömér a kis giliszta.   Arra futott a kis rigó, csőrében egy sáros dió. Anyja hangja most felharsant, hogy ne egyen ő mosatlant.   Elejtette hát a diót, jól nevelték a kis rigót. Ott ácsorgott csőre nyitva, lám, ott egy tiszta giliszta.   Ím, ez mosott ezt ehetem, felkapom, mert ez kell nekem. Sokat nem is tétovázott, kis gilisztánk most ráfázott.     Csőrében kis Ödömérrel, nem bírt a nagy örömével. Olyan gyorsan szedte lábát, elejtette a prédáját.   Nagyot sóhajt Ödömérke, hát ezt épp, hogy csak túlélte. Bebújt a föld alá gyorsan, inkább lakik lent a koszban.

Erdős Sándor: Az utolsó   Belenéztem   a szemébe, köszönt nekem a halál. Nem adom sorsom kezébe, védtelen most nem talál.   Pajzsom nem más, a szeretet, mögöttem a végtelen. Fizetség nem lehet más, csupán csak az életem.   Megharcoltam a halállal tudva, hogy nem nyerhetek, egy lehetetlen csatában győzni soha nem lehet.   Hosszabban élsz egy kevéssel e pár szóval itt hagyott, rám nézett hideg szemével és gyorsan elbúcsúzott.

Erdős Sándor Kukac Matyi   Kukac Matyi oly kíváncsi kikukkant a föld alól, csodálkozva néz most körbe hallja, hogy madár dalol.   Ilyen lehet a menyország csodálatos-e világ, nem látott még kukac Matyi ilyen ragyogó csodát.   Lett a földben, hol otthonát sosem éri nap fénye, sok mindenre nincs szüksége alacsony az igénye.   Megtréfálta őt az élet nincsen neki füle sem, nem csillanhat a nap fénye nem létező szemében.   Nincsen szeme Mátyásunknak föld alatt az nem divat, nincs ott semmi látnivaló nem is nézeget sokat.   Eljött hát a mese vége Mátyásunk csak álmodott, lent a mélyben, hol otthona álmodta-e szép napot.

Erdős Sándor: Nagyapám   Egyszerű ember volt nagyapám, nem   ismerte a nagy világ. Fejét kérges kezére hajtva, nézett fel a fénylő napra.   Ő volt társa és ellensége, tőle függött a vetése. Ragaszkodott ő földhöz, röghöz, minden apró göröngyhöz.   Örökké arról mesélt nekem, milyen lenne az életem, ha nem lenne nekünk itt a föld, amin eddig annyit gürcölt.   Az élet akkor nem ér semmit, nem szedhetnénk akkor krumplit. Mondta nekem az én nagyapám, hittem is neki bizonyám.   Egyszerű ember volt nagyapám, nem ismerte a nagy világ. Mikor végleg lehunyta szemét, a földjén nyugtatta kezét.   A föld, a rög, mit úgy szeretett, már semmi mást nem tehetett, csak befogadta őt magába, eggyé váltak a halálba.

Erdős Sándor: Pocok úr nyomoz   Otthon pihent pocok úr nem volt neki más dolog, most is arról álmodott nyomozni mily jó dolog.   Így hát gondolt egy nagyot, egy hirdetést feladott. Meghirdette gyorsan hát a nyomozó irodát.   Tolongtak az ügyfelek velük bírni nem lehet, mindenkinek van baja tele lett az iroda.   Itt kiabált a veréb. Történt egy nagy szörnyűség! A hód rágta a fámat, így kinyitom a számat.   Érti hát már pocok úr? Ezért vagyok cudarul. Nincsen itt már biztonság, csukja le a hód komát!   Szegény pocok csak lesett nem érdekli az eset, hagyják őt már békében pihenni a székében.   Kellett nekem kérem ez? Engem nem ez jellemez. Nyomozó hát nem leszek, inkább pihenni megyek.