Erdős Sándor szerzői oldala

Erdős Sándor Kukac Matyi   Kukac Matyi oly kíváncsi kikukkant a föld alól, csodálkozva néz most körbe hallja, hogy madár dalol.   Ilyen lehet a menyország csodálatos-e világ, nem látott még kukac Matyi ilyen ragyogó csodát.   Lett a földben, hol otthonát sosem éri nap fénye, sok mindenre nincs szüksége alacsony az igénye.   Megtréfálta őt az élet nincsen neki füle sem, nem csillanhat a nap fénye nem létező szemében.   Nincsen szeme Mátyásunknak föld alatt az nem divat, nincs ott semmi látnivaló nem is nézeget sokat.   Eljött hát a mese vége Mátyásunk csak álmodott, lent a mélyben, hol otthona álmodta-e szép napot.

Erdős Sándor: Nagyapám   Egyszerű ember volt nagyapám, nem   ismerte a nagy világ. Fejét kérges kezére hajtva, nézett fel a fénylő napra.   Ő volt társa és ellensége, tőle függött a vetése. Ragaszkodott ő földhöz, röghöz, minden apró göröngyhöz.   Örökké arról mesélt nekem, milyen lenne az életem, ha nem lenne nekünk itt a föld, amin eddig annyit gürcölt.   Az élet akkor nem ér semmit, nem szedhetnénk akkor krumplit. Mondta nekem az én nagyapám, hittem is neki bizonyám.   Egyszerű ember volt nagyapám, nem ismerte a nagy világ. Mikor végleg lehunyta szemét, a földjén nyugtatta kezét.   A föld, a rög, mit úgy szeretett, már semmi mást nem tehetett, csak befogadta őt magába, eggyé váltak a halálba.

Erdős Sándor: Pocok úr nyomoz   Otthon pihent pocok úr nem volt neki más dolog, most is arról álmodott nyomozni mily jó dolog.   Így hát gondolt egy nagyot, egy hirdetést feladott. Meghirdette gyorsan hát a nyomozó irodát.   Tolongtak az ügyfelek velük bírni nem lehet, mindenkinek van baja tele lett az iroda.   Itt kiabált a veréb. Történt egy nagy szörnyűség! A hód rágta a fámat, így kinyitom a számat.   Érti hát már pocok úr? Ezért vagyok cudarul. Nincsen itt már biztonság, csukja le a hód komát!   Szegény pocok csak lesett nem érdekli az eset, hagyják őt már békében pihenni a székében.   Kellett nekem kérem ez? Engem nem ez jellemez. Nyomozó hát nem leszek, inkább pihenni megyek.

Erdős Sándor: Nőnapra a kedvesnek Minden nap egy fénylő ünnep, mikor látom mosolyod. Világ összes szeretetét  a szívedben hordozod. Hoztam volna virágot is, de sajnálom letépni. Adom inkább szerelmemet, sokkal inkább megéri. Mára már a mátkám lettél, gyűrűm csillan ujjadon, úgy szeretlek én, mint a sót köszöntelek nőnapon!