Ki nem mondott félelem

Erdős Sándor: Ki nem mondott félelem

 

Léptem nyomán cuppan egyet

az ősi mocsár szeglete,

álmosan emeli fejét

bús felriasztott szelleme.

 

Hideg ködbe burkolódzva

tűnődik ez a holt világ,

síron túli reccsenéssel

letörik egy száraz faág.

 

Ki nem mondott félelemben

bagoly huhogása hallik,

a sűrű iszamós talaj

rothadás szagától bűzlik.

 

A félelem megbilincsel

csak úgy lüktet minden erem,

ki kell jutnom borzalomból

vagy halálomat  itt lelem.

 

Isten fényére gondolok

így nem vagyok már egymagam,

kézen fogott, kivezetett

szabad lett hát az én utam.