Hiányérzet

Erdős Sándor

Hiányérzet

Azóta kínoz a hiányérzet, amióta kitettem a lábam otthonról. Ez nem is volt oly rég, hiszen még csak a kapumtól  vagy tíz méterre ha járhattam.

Biztosan ismeri mindenki ezt az érzést. Tudod, hogy valami, de azt nem hogy mi. Borzalmas – gondoltam – míg lassan lépkedtem a Posta felé, ahová indultam. Lassan, hátha eszembe jut mi az, amit otthon hagyhattam.

Képek peregtek lelki szemeim előtt, végig pásztázva a nappali belső képét.

Kulcs? Az nem lehet. Az ajtót bezártam.

Pénz? – tapogattam végig a zsebeim -itt van.

Csekkek? Itt vannak.

Akkor mi a fene lehet az?

Ekkor megvilágosodtam. A mobilom ott maradt az asztalon. Azonnal űr töltött ki. Most honnan fogom tudni mennyi az idő, vagy hogy fog- e esni az eső, vagy az árfolyam? Abba már alig mertem belegondolni mi lenne, ha valaki hívna? Szörnyű!

Azonnal megfordultam és visszamentem érte. Úgy kaptam az asztalon heverő mobilért, mint szomjazó egy pohár vízért.

Szeretettel simítottam meg a képernyőjét, mint hű szerető bársonyos testét.

Lemerült.....

Szomorú szívvel hagytam ott a töltőre dugva és újra útnak indultam. Félve léptem ki az utcára, lassan lépkedve, sűrűn körül nézve az ismeretlennek tűnő világban. Minden Információ nélkül.

Az Isten vigyázzon rám!