A vitéz

Erdős Sándor: A vitéz

 

Megfogva paripáját a hős vitéz

körbenéz az átokülte  tájon,

mióta látta eltelt bő tíz év,

látására szíve sajdul fájón.

 

Ezt a szent földet ment megvédeni

sakálfejű gyilkos hordák ellen.

Rég megfakultak az emlékei,

de most visszakúsznak lassan, csendben.

 

Itt érte őt az első szerelem,

boldogság virága nyílt ki néki,

mit leszakított a veszedelem

azt hitte nem tud nélküle élni.

 

Távol otthonától vérben gázolt

kőabroncs ejtette fogul szívét,

de most már épp eleget harcolt

újra érzi a szabadság ízét.