A szép és a bestia (Lepényeső)

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Rámpur nevű 

falucskában egy Rámú nevű paraszt. Okos, csavaros 

észjárású ember volt. Amilyen furfangos volt Rámú, olyan 

ostoba és pletykás volt a felesége. Sok bosszúságot kellett 

nyelnie Rámúnak az asszony miatt. Soha nem mondott el neki 

semmi titkot, mert ha néha napján megtette, percek alatt az 

egész falu arról beszélt. A világ legnagyobb pletykafészke volt 

az asszony.

Rámú hajnalok hajnalán ment a földjére dolgozni minden nap, 

és vaksötétben ért haza, csak hogy a feleségétől távol legyen. 

Így tett egy szép napon is, mikor csodálatos dolog történt. 

Szántás közben az eke valami keménybe ütközött. Rámú 

fogott egy ásót, elkezdett ásni, és jó mélyen a földben egy 

csillogó-villogó fémdobozt talált. Nagyon megörült.

Hát még mikor felnyitotta a ládikó tetejét! Nem hitt a 

szemének. Azt gondolta: ha hazaviszi, az asszony örömében 

fűnek-fának elmeséli, aztán majd jön valami hivatalos ember, 

és magával viszi a ládikót! Törte a fejét, mit csináljon. 

Mindenesetre visszatemette a ládát a földbe, és megjelölte egy 

kővel. Hazatérve egész éjszaka csak forgolódott, nem jött álom 

a szemére. Reggel azonban az eszébe ötlött valami. Szólt a 

feleségének:

– Délutánra kapd össze magad! Elmegyünk halászni az 

erdőbe!

– Az erdőbe? Halászni? Halak a folyóban vannak, nem? –kérdezte megütközve Rámú felesége.

– Nem érted te ezt. Nagyon hideg lesz ma. Befagy a folyó, 

ezért a halak behúzódnak a fák közé – válaszolta Rámú.

A felesége el is hitte azon nyomban, és egy szava sem volt 

ezután. Rámú egyenesen a piacra ment. Vett néhány jókora 

halat, meg lepényeket, és a földek felé vette az útját. Ott fogott 

egy nyulat, és a folyóparton kikötötte egy bokorhoz. Aztán 

elszórta a halakat a füvön, a lepényeket meg a néhány 

maradék halat felaggatta a fákra. Dolga végeztével hazament. 

A felesége a legszebbik ruháját felöltve várta izgatottan. 

Meglátta Rámút, és megszólal:

– Vedd fel te is az új ruhádat!

Rámú örömmel vette fel a felesége által varrt új ruhát, látta, 

hogy minden terv szerint alakul.

Elmentek aztán az erdőbe. Mondja ott Rámú az asszonynak:

– Látod már, hogy a halak behúzódtak a fák közé! Nem 

hazudok én neked!

Mit is mondhatott erre az asszony? Szótlanul és csodálkozva 

szedegette a halakat.

– Hagyd aztán most ezeket a halakat! Én majd szedem a fáról 

a lepényeket, meg van itt még néhány hal, te meg kapd el 

őket!

– Lepény és hal a fán? Megőrültél?

– Nem én őrültem meg, hanem te! Az előbb sem hittél nekem. 

Nem tűnt fel, hogy az éjjel lepényeső meg haleső volt? Jó 

csomó hal meg lepény fennakadt a fákon – ezzel Rámú 

felmászott a legközelebb eső fa tetejére.

Dobálta az asszonynak az ételt a fáról, hogy az alig bírta 

kapkodni. Csodálkozott az asszony, de végül is elhitte az 

egészet.

Elment Rámú a folyópartra, fogta a nyulat, és odavitte a 

feleségéhez:

– Nézd, fogtam egy nyulat a folyóban. Nagy lakomát csapunk 

ma este. Süsd meg a nyulat a halakkal, ma jól bevacsorázunk!

Meglepődött a nyúlon az asszony, de hát látta, hogy csak úgy, 

puska nélkül fogta az ura, így aztán ezt is elhitte. Rámú ezek 

után kiásta a fémládikát, és a feleséggel együtt hazabandukolt. 

Mikor az asszony megkérdezte, hogy mi van a ládikában, 

Rámú megmutatta.

Az asszony majd’ elájult. A dobozka tele volt arannyal, 

ezüsttel, ékszerekkel és jó sok rúpiával. Mikor hazaértek, 

Rámú elrejtette a ládát a házuk tetején.

Mire lemászott a tetőről, az asszony már el is készült a nyúllal 

és a sülthallal. Fenségesen belakmároztak, de az asszony 

sehogyan sem fért a bőrébe. Annyi minden csoda történt ma! 

Azonnal el kell mondanom valakinek! Azt is el kell mondanom 

mindenkinek, hogy végre gazdagok lettünk!

Az éjszakát még csak-csak kibírta valahogy, de reggel a kútnál 

akivel csak találkozott, mindnek előadta a tegnap történteket. 

Ettől meg is könnyebbült egy kissé. Készített egy kis reggelit, 

és megetette az urát. Rámú elment dolgozni a mezőre. Az 

asszony meg rohant máris a szomszédba, és csak mesélte-

mesélte mindenkinek a nagy szerencséjüket.

Másnapra már nem csak a falu apraja-nagyja tudott a ládikóról, 

hanem a városi elöljáró is. Ki is küldött egy adószedőt rögtön 

Rámú házához. Az nem találta ott Rámút, leült hát, hogy megvárja. Hajtja haza az ökröket Rámú, látja, hogy egy 

rendőr-forma ember várakozik a háza előtt. Mi tagadás, 

megijedt egy kicsit, de nem mutatta, elhajtotta az ökröket az 

istállóba.

Odamegy aztán az adószedőhöz, és köszönti:

– Adjonisten! Mi járatban minálunk?

– Rámú! Tudomásunkra jutott, hogy találtál egy arannyal-

ezüsttel teli ládikát a földeden. Igaz ez?

– Ez biz’ nem igaz. Bárcsak igaz lenne!

– Hazudsz! A feleséged az egész faluban, az egész megyében 

elterjesztette, hogy így történt. Hívjad csak ki nejed 

őnagyságát! – mondta az adószedő.

Hívta a feleségét Rámú. Kérdezi tőle az adószedő:

– Találtatok egy arannyal-ezüstel teli ládikát a földben?

– Igenis találtunk egy ládát, és telis-tele volt arannyal meg 

ezüsttel. Férjecském, mi értelme elhallgatni?

Mérges lett erre az adószedő, és ráförmedt Rámúra:

– Vigyázz, Rámú! Ne hazudj nekem! A feleséged bevallotta. 

Kerítsd elő a ládikát, de azonnal, és add át nekem!

– Ha lenne ládika, odaadnám! A feleségem bolond. Nem 

szabad hinni a bolondságait. Kérdezze csak meg tőle kend, 

hogy mikor találtuk a ládikát!

– Mond meg asszonyka, mikor találtátok a ládikát? – kérdezte 

az adószedő.

– Aznap, amikor lepényeső esett. Együtt mentünk szüretelni a 

lepényeket meg a halakat a fáról. Az uram fogott egy úszkáló 

nyuszikát is a folyóból. Akkor találtuk a ládát.

Eléggé meglepődött ezen az adószedő. Rámú megszólalt:

– Bolond az asszony, mondtam én. Kend csak az idejét 

vesztegeti. Lepényeső? Halszüret? Úszkáló nyuszika?

Azér’ mondja csak, hogy az emberek rá figyeljenek. A ládikát 

is csak úgy kitalálta.

Elhitte a dolgot az adószedő, szánakozva nézett az asszonyra, 

aztán otthagyta őket. Rámú meg büszke volt a furfangjára, és 

mosolygott a bajsza alatt.

Egy-két hét múlva Rámú elővette a ládikát, és mindig egy 

keveset eladogatva az ékszerekből boldogan éltek mind a 

ketten, míg meg nem haltak.

A teljes kötet elérhető a google play könyvek kínálatában itt:

https://books.google.com/books/about/A_sz%C3%A9p_%C3%A9s_a_bestia.html?hl=hu&id=fp0vEAAAQBAJ